Áldás Békesség az olvasónak Szabolcsveresmartról, a kis településről, ahol 17. éve, szerves részeként a gyülekezeti életnek, lehetünk közösségben a gyermekhéten az Ige hallására. Június 22. és 26. között, hosszabb idő után talán először lehetőség nyílt, hogy felpezsdüljön a gyülekezet és a térségben élő gyerekek napjai; élettel, jókedvű játékkal, imádsággal telt meg a templom, a gyülekezeti ház, a templomudvar. A délutánok nagyrészt a megszokott ritmusban teltek, sokan már ismerősként várták a hetet, akik hívogattak másokat is, így az első nap negyven gyermek gyűlhetett egybe. A következő nap ez közel hatvan főre emelkedett. A gyerekek körül nagy számban álltak rendelkezésre segítő kezek is, így egy-egy este a templomban nyolcvanan is összegyűltünk.
A gyermekek körében minden alkalommal nagy érdeklődés támadt az aznapi programok iránt, illetve a rákövetkező napokon is örömmel tekintettek vissza: mennyi mindent tanultak, mennyi játékban volt részük. A nyár első heteivel meg nem álló vagy hirtelen kitörő zivatarokkal, viharokkal köszöntött be, ezért is minden napra egy esőmentes, kvázi-„B” tervvel és a közel nyolcvan jelenlévő szív imádságával készültünk. Az utolsó napon az egyik gyermek elmesélte, ahogyan indulás előtt az udvarra kipillantva mondta el imáját a jó időért, az új nap menetéért. A hét tanítása és üzenete ebben erőteljesen megmutatta magát. Az öt nap alatt mindannyian egyszerre érezhették magukat szabadon, mégis a bevett metódus rendet teremtett körülöttük. Ez a rendezettség pedig elég rugalmas volt ahhoz, hogy teljesen új elemek is helyet kapjanak a hét eseményei között. Nagy nevetés és vidám versenyzés közepette folyt le a hét hagyományos sorversenye, illetve az alaposan megszervezett, fejtörő feladatokban gazdag állomásos játék. Még a pénteki rövid eső sem vetett véget az Ige köré telepedésüknek, a kinti játékuknak. Sokan hamarabb is érkeztek a kezdésre, ahogyan ezt a csütörtöki napon már minden résztvevő tette. A gyülekezet vendégeket fogadott, akik egy vár képét másolva, csapatjátékra invitálva kicsiket és nagyokat egyaránt, akadálypályát készítettek elő. Ügyességi és gyorsasági feladatból állt össze, illetve csapatépítő jelleggel is bírt egyben, így sokoldalú ismeretségek köttettek. Egyszerre adódott lehetőség a gyerekeknek nyitni Isten és egymás felé is.
A templom délutánról délutánra megtelt József történetével, az ebből merített aranymondásokkal, valamint énekekkel, missziós történettel az estékhez közeledve. A makettkészítés alatt felismert motívumok, a bő válaszadás, az érdeklődés a folytatásért, az apró tetteik a délután folyamán mind bizonyságok, hogy a történetek mondanivalója és aktualitása, az Ige magva megtalálta szíveikben az alkalmas talajt, „a jó földbe esett” (Márk evangéliuma 4,8). Istené a dicsőség és a hála a gyermekekért, akik minden nap szívesen, várakozva, imádságos szívvel érkeztek; türelmesen és egyúttal izgatottan fogadták a programokat; a játékokban tevékenyen, örömmel részt vettek. Az Igével együtt hisszük, hogy az itt induló munkát a Szentlélek folytatja köztük, és még sok éven keresztül lehetünk ilyenformán is közösségben együtt; hogy találkozunk vasárnaponként ott, ahol az elmúlt napokban velük telhetett meg Isten háza, hiszen megtanultuk, szívünkbe fogadtuk a gyermekhéten: „(L)égy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2,10).
Isten munkálkodása töltötte ki a hetet, illetve előzte meg és folytatta azt, így hálás szívvel, imádsággal fordulok felé áldásaiért, gyülekezeteinkért, hogy minél többen hallják és fogadják be a hívó szót, hogy együtt mondjuk Simon Péterrel: „(U)ram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (János 6,68).
